Egy, a tekintélyelvű hatalomgyakorlás módszertanát összegző írásra hívja fel a figyelmet legutóbbi esszéjében Dessewffy Tibor szociológus. Szinte pontról pontra az történik itthon, amit a Diktátorok Kézikönyve felvázolt?
A kötet szerzői, Bruce Bueno de Mesquita és Alastair Smith politológusok a diktátorok és a demokratikus vezetők módszereit hasonlították össze. A legfontosabb megállapításuk az, hogy a diktátorok és a demokratikus vezetők cselekedetei egyaránt leírhatók a hatalom megszerzésére irányuló racionális cselekedetként. A demokraták ugyan a nép érdekére hivatkoznak, ám valójában ők is csak saját hatalmukat akarják bebetonozni – állítja de Mesquita és Smith.
A módszerek persze különböznek. A diktátorok célja egy viszonylag szűk, ám döntő befolyással rendelkező elit lekenyerezése, amelynek segítségével elnyomhatják az ellenzéket és a kritikus gondolkodókat. A demokraták viszont csak akkor maradhatnak hatalomban, ha a választók széles rétegeinek támogatását sikerül elnyerniük. A demokraták is korruptak, ám az ő mohóságuknak és korrumpálhatóságuknak határt szab, hogy állandóan tartaniuk kell a választók bosszújától.
Szelektor elmélet főbb tételei pofonegyszerűek – következményei azonban messzire vezetnek. E szerint a társadalomtól meg kell különböztetnünk azokat, akiknek elvileg beleszólásuk van a politikai folyamatokba, ez a névleges (nominal) szelektorok köre. Az első, kijózanító realista felvetéssel itt találkozunk: „a névleges szelektoroknak az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában vagy Franciaországban nincs sokkal nagyobb hatalma, mint párjának, a szavazóknak a volt Szovjetunióban, ők is felcserélhetők.”
Meg kell különböztetnünk tőlük a valódi szelektorok körét – azokat, akik valóban választanak. Példa: a választásra jogosultakhoz képest azok, akik el is mennek választani, egy kisebb kört jelentenek. Az ügyes vezető úgy alakítja a helyzetet, (választói törvénnyel, választókerületek határainak újrarajzolásával), hogy a nominális és valódi szelektorok közti eltérés a saját híveinek kedvezzen, az ellenzék híveinek pedig inkább hátrányos legyen.
A valódi szelektorokon belül kell létrehozni a győztes koalíciót (winning coalition), amely az egyszerű többséget jelenti – mármint demokratikus körülmények között. Ez, mondjuk, a szavazók 15%-ának (akár a társadalom tizedének) támogatásával is lehetséges – ha a társadalom kellően apatikus, az ellenzék kellően megosztott és a választási rendszer kellőképp jutalmazza a győzteseket. És ez még csak a demokratikus variáns, hiszen van másik is, mint a könyv érzékletes példája illusztrálja: „egy szobában, melyben száz ember tartózkodik, akár 5 fővel is többséget szerezhetünk, ha ennél az 5 főnél, és csakis ennél az 5 főnél van Kalasnyikov.”
A győztes koalíción belül még két kategóriát kell kiemelnünk: a megkerülhetetlenek (essentials) és a befolyásosak (influentials) csoportját. A megkerülhetetlenek – oligarchák és zsoldosvezérek, varázslók és tábornokok, törzsfőnökök és bankárok, mikor kik – értelemszerűen azok körét jelenti, akik nélkülözhetetlenek a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. Ehhez képest a befolyásosak azok, akik a győztes koalícióhoz szükséges támogatást képesek biztosítani – szakszervezeti és vallási vezetők, klánok és nemzetségek fejei, önkormányzati és civil vezetők.
Az elmélet szerint öt világos játékszabály van, amelyet a hatalom megragadásának és megtartásának maximáját követő politikus követnie kell – és amelyet az elemzőnek illik figyelembe venni:
„1. A győztes koalíciót tartsd meg olyan kicsinek, amennyire csak lehetséges- minél kisebb a koalíció, annál kevesebb embert kell ellenőrizni – és annál kisebbek a költségek. Bravó, Kim Jong Il , Észak Koreai vezetőnek, aki nagymestere volt annak, hogy lehet biztosítani a totális függőséget egy kis létszámú koalícióval.
2. A névleges szelektorokat alakítsd úgy, hogy olyan sokan legyenek, amennyire csak lehetséges. Így a helyettesíthető tagokat kedvedre és könnyedén cserélgetheted. Bravó, Vlagyimir Iljics Leninnek, az általános választójog bevezetéséért.
3. Ellenőrizd a bevételek áramlását. A vezető számára mindig hasznosabb, ha ő mondhatja meg ki egyen, mintha mindenki odaférhet a tortához. A leghatékonyabb cash flow a vezető számára, ha az emberek nagy többségét elszegényíti, miközben néhány kiválasztottat – és támogatóikat – gazdaggá teszi. Bravó, a pakisztáni elnöknek Ali Zardarinak, aki 4 milliárdos vagyonra tett szert miközben a világ egyik legszegényebb országát vezeti.
4. Fizess a kulcstámogatóknak – épp annyit, hogy megőrizd lojalitásukat. Ne feledd, közeli támogatóid inkább a te helyedben lennének, mintsem hogy tőled függjenek. A te nagy előnyöd velük szemben abból fakad, hogy te tudod, honnan jön a pénz – míg ők nem. Bravó, Zimbabwe Robert Mugabéjének, aki, amikor puccs fenyegette, végül mindig képes volt pontosan annyit fizetni a hadseregnek, hogy az minden előfeltevés ellenére lojális maradjon hozzá.
5. Támogatóidtól ne vonj el forrásokat, azért hogy a nép életét jobbá tedd. Ha túl jó vagy az emberekhez, úgy hogy a saját koalíciódtól vonod el a forrásokat, akkor nem telik el sok idő, hogy ‘barátaid’ ellened fordulva lekapjanak a tábláról… Éhezőknek nem igen marad energiájuk, hogy ellened forduljanak, – miattuk tehát nem kell aggódnod. Ellenben koalíciód csalódott tagjai elpártolhatnak nagy gondokat okozva. Bravó, Than Shwen mianmari főtábornok, aki a 2008-as Nargis ciklon után gondosan ügyelt arra, hogy katonai támogatói ellenőrizzék élelmiszer segélyeket és értékesítsék azokat a feketepiacon, ahelyett hogy gondoskodott volna arról, hogy a segély eljusson. Így legkevesebb 138 000, de lehetséges, hogy 500 000 ember halt meg a szerencsétlenség nyomán.„
A Diktátorok Kézikönyve kettős tanulsággal szolgál. Egyrészt, hogy bár lehetnek olyan politikusok, akik valóban a közjó, a nemzet és más magasztos eszmék szolgálatát tekintik elsődlegesnek – ez majdhogynem az ő magánügyük. Figyelmünket a politikai praxisra, az intézmények működésére kell összpontosítanunk. Ha könyvünk terminológiájánál maradunk: minél tágabban húzza meg a – bármilyen szándékok, értékek által vezérelt – politikus a megkerülhetetlenek, a befolyásosak és a győztes koalíció körét, annál nagyobb az esélye a demokratikus viszonyok felé való elmozdulásnak – és fordítva.
A másik tanulság a játékelméletből ismerős: ha akár csak egy szereplő is ezt a Diktátorok Kézikönyvében követett logikát követi, a többi szereplő nem teheti meg, hogy ezeket a szabályokat figyelmen kívül hagyja. Nem másolnia kell ezt a stratégiát, hanem hatékony ellenstratégiát kell kínálnia.
A teljes tanulmány itt olvasható!
Betöltés ...
