Kegyelemkenyéren

2013. április 18-án a Magyar Országgyűlés felhatalmazta a fővárosi és megyei kormányhivatal keretei között működő járási munkaügyi kirendeltséget arra, hogy úgynevezett hivatalból lefolytatott közigazgatási eljárás keretében kizárja a közfoglalkoztatásból azt az álláskeresőt, akivel szemben tanköteles gyermekének mulasztása miatt szabálysértési eljárás van folyamatban. A szeptember 1-jén hatályba lépő rendelkezések jól példázzák ennek a hatalomnak a hozzáállását a szegényekhez: „akinek nincs semmije, az annyit is ér…”. [2013. évi XLI. tv. 7. §]

Miről is szól ez a törvény? Ha az eljárás hivatalból indul, a hatóság maga dönt arról, indít-e eljárást, mikor indítja azt meg, s kivel szemben. Ebben az eljárásban a hatóság hivatalból állapítja meg a tényállást, hivatalból határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, nincs kötve az ügyfél bizonyítási indítványaihoz. Az eljárás megindításáról, az első eljárási cselekmény elvégzésétől számított nyolc napon belül kell értesíteni az ügyfelet. A munkaügyi kirendeltség eljárásához az általános szabálysértési hatóság szolgáltat adatot. Talán nem meglepő, hogy az általános szabálysértési hatóság is a fővárosi, megyei kormányhivatal része, annak másik járási (fővárosi kerületi) szintű hivatala. Miután a szabálysértési eljárás is megindítható a hatóság hivatali hatáskörében szerzett tudomása alapján, a hivatal egyik része hivatalból megindítja a szabálysértési eljárást, és hivatalból értesíti a hivatal másik részét, hogy az, hivatalból indított másik eljárásban zárja ki az érintettet a közfoglalkoztatásból. Mindezt úgy, hogy az érintett nem is sejti, eljárás folyik vele szemben, hiszen nyolc napa alatt minden elintézhető. [2004. évi CXL. tv. 29. §; 2012. évi II. tv. 32. §, 38. §]

Nem nehéz felismerni, hogy ez a megoldás nehezen egyeztethető össze a jogállamiság két, talán legfontosabb elvével: az ártatlanság vélelmével és a törvény előtti egyenlőséggel.. Az ártatlanság vélelmének lényege, hogy senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, ameddig felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. A törvény előtti egyenlőség elve pedig akként foglalható össze, hogy „a törvény egyformán törvény mindenki számára…”. Mindkét elv része az 1789. augusztus 26-án a francia Alkotmányozó Nemzetgyűlés által elfogadott Emberi és polgári jogok nyilatkozatának, s egyik sem hiányozhat egy jogállami alkotmányból. Nem is hiányoznak abból az Országgyűlés által elfogadott, alaptörvénynek elkeresztelt szövegből sem, amelyet néhány hét alatt összeeszkábált, és szentesített a „mindentvisz” kétharmad. Minden jogelv azonban annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Jelen esetben a munkaügyi kirendeltségnek nem kell, sőt nem is lehet tisztáznia, hogy tényleg mulasztott-e a tanköteles gyermek, s ha igen akkor miért. A munkaügyi kirendeltségnek nem kell, sőt nem szabad megvárnia a szabálysértési eljárás befejezését, a meghozott határozat jogerőre emelkedését. Az sem érdekes, ha a szabálysértési hatóság megszünteti az eljárást, például azért, mert megállapítja, hogy nem követettek el szabálysértést. A munkaügyi kirendeltségnek a közfoglalkoztatásból kizáró határozatot meg kell hoznia, amennyiben hivatalból tudomására jut, hogy az érintettel szemben a szabálysértési eljárást a társhatóság „folyamatba helyezte”.

Az igazság az, hogy ez az alkotmányosnak aligha nevezhető törvény tartalmaz még egy indokot ahhoz, hogy kizárjanak valakit a közfoglalkoztatásból. A munkaügyi kirendeltség hivatalból indított eljárásban ezt a szankciót alkalmazza azzal szemben is, aki az önkormányzat rendeletében előírtak szerint nem gondoskodik lakókörnyezete vagy az ingatlanához kapcsolódó közterület rendbetételéről.

Nem valóságos, de kikívánkozó kérdés: abban az esetben, ha meg is valósul bármelyik kötelezettségszegés, arányos retorzió-e a munkából való kizárás, s ennek következtében egy család megfosztása a létfenntartáshoz szükséges minimumtól? Mint, ahogy álkérdés az is, miképpen kell értelmezni ebben a körben azt az üzenetet: „senkit nem hagyunk az út szélén”?

A törvény üzenete világos: Aki kegyelemkenyéren él, annak tudnia kell, hol a helye, ha enni akar adni gyermekeinek, mert könnyen az árok alján találhatja magát.

Jogállami keretek ez a törvény aligha állni ki az Alkotmánybíróság előtti eljárás próbáját.

Szüdi János