Ez engem a korai Kádár időszak gyakorlatára emlékeztet – summázta a nyugdíjba vonulása okán átélt folyamatot dr. Mátics István, a Rendelőintézet volt igazgató főorvosa.
Mint azt a pénzügyi bizottság ülésén kifejtette, azzal, hogy a tervezett sürgősségi központ területén lévő ingatlan lebontását a Szakorvosi és Ápolási Kft-nak kell kifizetnie nem ért egyet, ugyanis ezzel megkezdődött a társaság vagyonvesztése. De szólt arról is, hogy utódját pályáztatás nélkül nevezték ki, hogy a városvezetés nem tartotta be ígéretét az egyszeri, ötmilliós jutalom megítélésekor, illetve a szolgálati autó megvásárlási lehetőségekor. Ezek mind szerepeltek egy zárt ülés napirendjén, majd egy hétvége során minden ígéret elszállt, mint a füst. Az ilyenféle eljárás a késő Kádár időszakban sem volt elfogadható – mondta dr. Mátics István.
Az elhangzottakra Papp Péter alpolgármester így reagált: Főorvos úr elment addig, hogy már majdnem ő sértegette a jelenlegi városvezetést, de én ennek ellenére nem reagálok itt nyílt színen, bár nem valószínű, hogy ez pénzügyi bizottsági kérdés. Hogy ki élt a Kádár rendszerben, ki nem, hogy ki volt az utódpártjának alapító tagja, de nem megyek bele ilyen csatározásokba.