A dohányzás káros, ez nem vitatéma! Viszont az is káros, amikor a kormányzat több tízezer ember megélhetését veszélyezteti, és másodrangú embernek tekinti a dohányosokat. Az viszont még károsabb, amikor egy semmiből létrehozott szervezet diszponál minden kérdésben, és a szervezet egységei nem tartoznak beszámolóval semmilyen más szervezet felé, vagyis nincs fék a rendszerben.
Történt kis hazánkban, hogy 2013 júliusában többé-kevésbé megnyitottak a trafikok, melyekkel a Fidesz zömében saját holdudvarában osztott fel egy több milliárd forintos üzletet. Július 15-ig sok mindent nem vettek észre az emberek, hiszen a régi árusítóhelyeken is lehetett dohányárut kapni, aztán július 16-án már mindenki csak a Nemzeti Dohányboltokban vásárolhatta meg a dohányt.
Az átlagpolgár joggal hiheti azt, hogy a trafikok úgy fognak működni majd, ahogy egy átlagos bolt. Például be kell majd szerezni a működési engedélyt a helyi jegyzőtől, mint egy másik kereskedelmi egységnek, és panasz esetén a fogyasztóvédelmi hivatalhoz lehet majd fordulni. Ebből a két állításból sajnos egyik sem teljesül, hiszen a trafikoknak nem kell engedélyt kérni az árusításhoz, a helyi jegyző csupán tájékoztatást kap a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-től. Tehát helyben a jegyző nem tudja azt szabályozni, hogy hol nyílik trafik. Ezzel elkerülhető lenne, hogy ne egy helyen nyíljanak a boltok, esetleg szabályozható lenne az adott település ellátottsága sokkal egyenletesebb lehetett volna. Viszont azoknak, akik koncessziót nyertek sok plusz terhet jelentett volna, ha a helyiek megpróbálják szabályozni hol nyílik meg a trafik. Ahogy ez egy állateledel bolt, egy vegyesbolt, egy élelmiszer bolt esetében természetes.
A másik probléma, ha az állampolgárnak van problémája. Ha nincs megelégedve a kiszolgálás minőségével, vagy esetleg nincs nyitva egy bolt nyitvatartási időben, akkor a fogyasztóvédelemhez fordulhat panaszával. A hatóság kivizsgálja az ügyet és intézkedik. A Civilhetes újság egyik olvasója panaszt tett egy dorogi trafikkal kapcsolatosan, ugyanis nem tartották be a kifüggesztett nyitvatartási időt. Levelét el is küldte a Komárom- Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének:
Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. honlapján található ügyfélszolgálati telefonszámán (hétköznap 9-15 óráig) senki nem volt elérhető, többszöri próbálkozásra sem, csak üzenetrögzítésre volt lehetőség. Így egy Nemzeti Dohányboltra nem tudtam panaszt tenni.
Ezúton Önöknél szeretnék panaszt tenni a Dorog városában található Köztársaság út 118. szám alatt lévő Nemzeti Dohányboltra, A kiírt információk szerint minden nap 05:00-23:00-ig vállalják a nyitva tartást. Ellenben, többször felkerestem a Dohányboltot 21 óra magasságában és meglepődve láttam, hogy az üzlet már nem volt nyitva ebben az időben.
Kérem az általam megjelölt Nemzeti Dohánybolt nyitva tartási idejének felülvizsgálatát.
Köszönöm!
Üdvözlettel:
XY
Mi történt ezután? Nem az, amire számíthatunk egy másik kereskedelmi egység esetében. Hanem a kormányhivatal illetékese klaviatúrát ragadott és a következő levelet küldte vissza a panaszosnak:
Tisztelt XY!
2013. július 17. napján érkezett meg az e-mail útján a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségére beadványa, melyben a Dorog, Köztársaság út 118. szám alatt működő Nemzeti Dohánybolt nyitvatartási idejének be nem tartására panaszkodik.
Ezúton tájékoztatom, hogy bejelentésének kivizsgálására hatóságom nem rendelkezik hatáskörrel, így azt a tájékoztatás céljából mellékelten megküldtem a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nek az ellenorzes@nemzetidohany.hu címre.
A bejelentés kivizsgálását ás válaszadást a továbbiakban a Zrt-től várhatja.
Tatabánya, 2013. július 22.
Tisztelettel:
Dr. Bures Gabriella
Felügyelőség-vezető
Mi következik ebből? A trafikok senkinek és semminek nem tartoznak beszámolóval csak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-nek. A Fidesz-KDNP kormány által létrehozott mutyi gépezet működését nagyon jól jellemzi a fenti két eset. Felosztották a piacot egymás között és minden féket, minden ellenőrzési pontot vagy kiiktattak, vagy saját emberre, szervre bízták.
Trafik ügyben ugyanaz történt, mint amit országosan csináltak 2010 óta az igazságszolgáltatással, az oktatással, a szociális rendszerrel. Aki eddig nem követte az országos híreket, fejleményeket az ez után el tudja képzelni, hogy hogyan működik ma Magyarország. Csak a trafikos példánál maradva: korlátozták a kereskedelmet úgy, hogy uniós tagok vagyunk, ahol ez az egyik alappillér. Úgy üzemeltetnek egy majd 5000 tagot számláló kereskedelmi hálózatot, hogy a hatóságoknak semmi beleszólásuk nincs és végül: létrehoztak egy olyan szervet, ami vezényli az egész újraosztást. Egy olyan rendszert és egy olyan szervezetet hoztak létre, ami vetekedik az első helyezés tekintetében a KLIK-kel a leghaszontalanabb szervezet versenyében.
Persze vannak, akik jobban járnak, de vajon ők vannak többen?