2013. november 6-án Hiller István szocialista oktatáspolitikus egy nyilatkozatára reagálva a Fidesz szóvivője, Selmeczi Gabriella érdemben nem vitatkozva Hillerrel, ismét a szokásos hangnemben és stílusban kirohanást intézett az előző kormány ellen, ahogy a folklórban nevezik: nyócévezett. Mint már annyiszor, sikerült megint hetet-havat összehordania, állításai többségének egy fikarcnyi valóságtartalma sem volt, s a többi is a tények hamis látszatot keltő interpretálása.
A hazai értelmiség (mindkét oldalon, pedig az ezzel kapcsolatos érzékenységnek nem szabadna oldalfüggőnek lennie) kezd belefásulni ebbe az egészbe, már nem reagál, nem kiáltja bele a magyar pusztába, hogy emberek, ebből egy szó sem igaz. Mi most mégis megtesszük. Annak ellenére is megtesszük, hogy politikához értő értelmiségi társaink lesajnálnak, hovatovább, lenéznek bennünket, amikor hűvös, tanáros módon előhozzuk az adatokat, a többség által tényként tisztelt jelenségeket, folyamatokat. Azt mondják, hogy ez a tudóskodó attitűd teljes mértékben hatástalan, a hozzá nem értő tömegeket taszítja, a véleményt el sem olvassa senki, így aztán semmi értelme. Miért? Másnak van? Inkább anyázzunk? Inkább alacsony iskolázottságú választópolgárok figyelmét is felkeltő szavakat vagdossunk Selmeczi Gabriella fejéhez? Nem, mi makacsul kitartunk a mellett, hogy elmondjuk a megbízható információkat.
Nézzük tételenként mit mondott Selmeczi Gabriella a 2002 és 2010 közötti oktatáspolitikáról? És nézzük, mit mondanak a KSH, az Eurostat, és hasonló, talán mindenki számára megbízhatónak tartott szervezetek adatai!
Itt van mindjárt ez az állítás az időszak oktatáspolitikusairól: „Több száz vidéki iskolára tettek lakatot”. 2002-ben 6021 iskolai feladatellátási hely volt Magyarországon, 2010-ben 5923. Még az egyszer száz sem igaz tehát, nem, hogy a több száz. Selmeczi Gabriellának igaza lehetne esetleg, ha vidéken sokkal nagyobb arányú lett volna az intézmények számának csökkenése, de ez sem igaz. Érdekes egyébként az is, hogy a 2010-ben indult Fidesz-KDNP kormány intézkedései következtében milyen változások következtek be két év alatt. Az iskolai feladatellátási helyek száma a 2010. évi 5923-ról 5892-re csökkent, amire mi nem mondjuk, hogy több száz iskolára tettek lakatot, és még csak azt sem mondjuk, hogy bármiféle negatív tendencia jelenne meg benne, mert ez szakmai szempontból teljes mértékben indokolatlan lenne.
Selmeczi Gabriella azt állította, hogy „… több tízezer pedagógust tettek utcára…”. A 2002/2003-as tanévben 167 750 pedagógus dolgozott a közoktatásban, a 2010/2011-es tanévben valóban kevesebb: 152 877. A csökkenés 14 873, ám nehéz ezt több tízezernek láttatni. Még inkább kitűnik Selmeczi Gabriella kommunikációs ügyeskedésének álságos volta, ha megnézzük, hogy közben mi történt a tanulók, a gyerekek létszámával. Ez a szám az egész közoktatást tekintve 1 938 319-ről 1 759 536-ra csökkent, vagyis a változás 9,22%-os, míg a pedagógusok létszáma csak 8,87%-kal csökkent. E változások eredményeként a rendszerben az egy pedagógusra jutó tanulók, gyermekek száma 11,55-ről 11,51-re csökkent. Ezekhez az adatokhoz hozzá kell tenni, hogy Magyarországon az egy pedagógusra jutó tanulók, gyermekek száma a legfejlettebb országokkal összehasonlítva (például az OECD országait vizsgálva) kifejezetten az alacsonyak közé tartozik, vagyis még az sem lenne teljesen ördögtől való, ha a pedagógusok létszáma nagyobb arányban csökkenne, mint a tanulóké, gyerekeké. E kérdésben azonban nincs egységesnek tekinthető szakmai álláspont, hozhatók fel érvek a változtatások szükségessége mellett és ellen is.
Hogyan csökkent a létszám a FIDESZ érában 2010 és 2012 között? A 2010-es 152 877-es létszám 149 778-ra csökkent. Most akkor mondjuk azt, hogy a FIDESZ elbocsátott két év alatt (az ugyebár nem nyócév) 3 099 pedagógust? Csak azért sem vagyunk hajlandók ezt az alpári, szakmaiatlan érvelési stílust átvenni. Azt mondjuk, hogy a pedagógus létszám csökkenése valószínűleg teljes mértékben természetes folyamat, mert alapvetően a gyermeklétszám csökkenése a kiváltó oka. A részletekről és a követendő politikáról lehetne vitatkozni, ha erre egyáltalán valaki a kormány részéről hajlandó lenne, de ha mégis, akkor kérjük, ha lehet, ne Selmeczi Gabriellával kelljen.
„…nem emelték a béreket…”: Magyarországon 2002 és 2009 között (a KSH adatai szerint) 44%-kal emelkedtek a fogyasztói árak. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról megtudhatjuk, hogy a középiskolai tanárok alapbére ugyanezen időszakban 82%-kal, az általános iskolákban dolgozó pedagógusoké 77%-kal nőtt. Ugyanezt vizsgálhatjuk a keresetekkel kapcsolatban is (szintén az NFSZ adataira támaszkodva). A középiskolai tanárok esetén a növekedés 73%-os volt, az általános iskolában tanítóknál 59%, mindkét érték jóval magasabb, mint az időszakban a fogyasztói árak növekedésének aránya. Rejtély, hogyan lehet ezt a bérek nem emeléseként értelmezni. Selmeczi Gabriella nyilvánvalóan hamis kijelentést fogalmazott meg. Teheti, ma Magyarországon ennek nincsenek különösebb következményei a közéletben. Ide jutottunk.
Érdekes természetesen e kérdés esetén is, hogy mi történt 2010-et követően. Ismét a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat táblázataira támaszkodva számunkra is meglepő adatokra bukkantunk. A középiskolai tanárok átlagos alapbére 2009-ben (a szocialista kormány utolsó teljes évében) 109,6%-a volt az összes foglalkoztatott átlagos alapbérének. Ez a 10%-os előny 2012-re 2%-osnál nagyobb hátrányba fordult, vagyis a középiskolai tanárok 2012-ben kisebb átlagos alapbérrel rendelkeztek, mint az összes munkavállaló átlaga. Az általános iskolai tanárok és tanítók esetében a 2009. évi 99,3%-os arány (ők tehát már 2009-ben is az országos átlag alatti alapbérrel rendelkeztek), tovább csökkent, és 2012-re 89,0% lett a mutató értéke. Ha a kereseteket vizsgáljuk, még ennél is nagyobb arányú csökkenést tapasztalunk, sőt, a keresetek mindkét kategóriában nominálisan csökkentek (pl. a középiskolai tanárok 2009. évi átlagos 237 244 Ft-os keresete 2012-re 220 954 Ft-ra csökkent).
Másképpen is fogalmazhatunk. A fogyasztói árak 2009 és 2012 között 15,2%-kal nőttek. Ezzel szemben mind a középiskolai, mind az általános iskolai pedagógusok alapbére csak 2%-kal nőtt. A keresetekkel kapcsolatban még inkább drámai a helyzet: a középiskolai tanárok esetében 7%-os, az általános iskolai pedagógusoknál pedig 3%-os volt a csökkenés(!). Még egyszerűbben, és csak a középiskolákban dolgozókra: a hazavitt pénzük mintegy 22%-kal ért kevesebbet 2002-ben, mint 2009-ben. 2013. szeptember 1-től viszonylag jelentős mértékben emelkedett a pedagógusok bére. Ennek az emelésnek mintegy 22%-os értékcsökkenést kellett kiegyenlítenie. És ez még nem minden, hiszen az intézkedések eredményeként a kereset és az alapbér közötti, 2009-ben a középiskolai tanárok esetében havi (átlagos) 14 000 Ft körüli különbség egy része is eltűnt a pótlékrendszer megnyirbálása, a túlórapénzek megvonása eredményeként. Pontos adatok egyelőre nincsenek, de igencsak valószínű, hogy a negatív tételek, ha nem is nullázták le az emelést, de igencsak lecsökkentették, vagyis a pedagógusoknak az értelmiségi átlaghoz való komolyabb felzárkózásáról egyáltalán nincs szó, legföljebb az összes munkavállaló keresetének némi meghaladásáról lehet beszélni, ha valaki igazat akar mondani.
Aztán: „… az iskolapadot minden ötödik gyermek funkcionális analfabétaként hagyta el.”. Ugyanez volt a helyzet a Fidesz korábbi uralkodása alatt, ez jellemezte a magyar oktatást azt megelőzően is, és ma sem sokkal jobb a helyzet. Érdekes azonban, és erről Selmeczi Gabriella úgy látszik nem szerzett tudomást, hogy éppen az emúttnyócév alatt javult hazánkban a PISA vizsgálatban résztvevő 15 évesek szövegértési kompetenciája. A 2009. évi felmérésben Magyarország e tesztben elérte az OECD országok átlagát, míg a korábbi mérések során ennél a szintnél szignifikánsan gyengébben teljesítettek tanulóink. Selmeczi Gabriella ezzel a kijelentésével ugyan nem hazudott, ám egy tényt hamis színben tüntetett fel. Ügyes!
„Öncélú, liberális kísérleti teleppé tették az oktatásügyet.”: Ha csak az újságíró tévedett, akkor Selmeczi Gabriellát kérjük, ne vegye magára, de a kijelentésben nem kísérleti „telepnek”, hanem „terepnek” kellene szerepelnie. De persze nem ez a lényeg. Amit Selmeczi Gabriella kísérletnek tart (egyébként azt sem kellene szégyellni), az ma a neveléstudomány és a pedagógiai fejlesztés főárama a világban. Ezek az úgymond kísérletek pontosan azt a célt szolgálták, hogy a magyar oktatás képes legyen felzárkózni ahhoz a színvonalhoz, amelyet ma az angolszász, a skandináv, vagy a nagyon sikeres távol-keleti országok képviselnek. Erre jöttek ők, és e fejlesztéseknek gyakorlatilag mindegyikét leállították. Melyik az igazi bűn, kedves Selmeczi Gabriella?
A szóvivő asszony ezt is mondta: „…százmilliárdokat vontak el az oktatásból”. Az Eurostat honlapján mindenki által olvasható adatok szerint, ha Magyarország oktatási kiadásait 2000-ben 100-nak vesszük, akkor változatlan árakon 2001-ben, a Fidesz előző kormánya utolsó teljes évében 114,9, 2010-ben 129,9 volt ez az érték. Ne feledjük, 2002 óta közel 10%-kal csökkent a tanulók, gyermekek száma. Ha Selmeczi Gabriella azt mondta volna, hogy 2003-ban elsősorban a nagyarányú pedagógus fizetésemelés következtében a mutató 145,7 volt, és innen csökkent 2010-re 129,9-re, akkor felvethetne egy fontos szakmai kérdést, hogy vajon a gyermeklétszám csökkenése indokol-e egy ilyen mértékű változást, s hogy Magyarországon az oktatási kiadásoknak esetleg nem ezt a pályát kellett volna befutniuk. De a politikusok az egyszerű üzeneteket szeretik, mert PR szakembereik megtiltották nekik, hogy bármi bonyolultnak az elmagyarázásába kezdjenek. Így aztán az igénytelenség házasságot köt az esetek egy jó részében, mint most is a hazugsággal.
Mi azonban szeretnénk mégis a köz elé tárni a bonyolult összefüggéseket is. Sőt, e kérdés kapcsán még meg is toldjuk az eddigieket. Az előző Fidesz kormány utolsó teljes évében, 2001-ben a magyar oktatás a hazai GDP 5,29%-ának megfelelő összeggel gazdálkodhatott. A szocialisták utolsó teljes évében, 2009-ben ez az arány 5,36% volt. Lehet azt állítani, hogy a szocialista kormányok, egy darabig együtt a szabaddemokratákkal százmilliárdokat vontak ki az oktatásból, csak ez egyrészt az időszak egészére nem igaz, s amely időszakra igaz (nagyjából 2005-2010-ig), akkor sem érte el a kivonás aránya a tanulók létszáma csökkenésének arányát. Ráadásul 2005-től számolni kell az oktatásfejlesztésre rendelkezésre álló az Európai Uniótól származó támogatással is, ami oktatási kiadásokat „váltott ki”, de ez már annyira bonyolult összefüggés, hogy a politikusok inkább messze elkerülik, mint ördög a tömjénfüstöt.
Ez esetben is érdemes megnézni a 2010 óta érvényes adatokat. A 2009-es 5,36%-kal szemben 2010-ben 5,27%, 2011-ben 4,97%, és 2012-ben 4,63% volt az oktatási költségek GDP-hez viszonyított aránya. Tegyük hozzá: 2012-ben 2,7%-kal csökkent a GDP. Egy csökkenő összegből csökkenő arányban részesedett az oktatás. Miről beszélünk? Kedves Selmeczi Gabriella! Ki vont ki igazán pénzt az oktatásból 2002 és 2012 között?
Úgy látja a szóvivő, hogy „…szétverték a kéttannyelvű iskolákat és a szakképzést is”. Hogy mit csináltak a kéttannyelvű iskolákkal? Mire gondol vajon Selmeczi Gabriella? Ismereteink szerint 2002 és 2010 között a kéttannyelvű oktatásra vonatkozóan semmilyen restriktív hatású intézkedés nem történt. A területet nem ismerő honpolgár viszont azt mondja magában: „Selmeczi ezt mondja? Valami biztos volt. Nahát! Ezek a libbolsik mindent szétvernek”. Hol vannak a bizonyítékok? Mik a tények? Ja, a PR-osok ezek sorolását is megtiltották?
A szakképzés bonyolultabb ügy. A szakképzés szétverése régóta tart, a rendszerváltás utáni kormányok mindegyikének van benne bőven sara. Minimum az, hogy nem tettek semmit a negatív hatású folyamatok megállítására, nem vetették fel komolyan soha a szakképzés radikális megújításának kérdését. Tudjuk persze, hogy ma a szakmai és különösen a politikai közvélekedésben általánosan elterjedt az az értékelés, miszerint az az 1996-os döntés verte szét a szakképzést, amely a 11. évfolyamra helyezte a szakmai képzés kezdetét a szakiskolákban, egyben az ezen iskolatípusban zajló képzést 3 évesből 4 évesre alakította át. Hogy ez valóban így van-e, tehát, hogy ez valóban a szakképzés szétverése volt-e, vagy éppen az intézkedés elhamarkodottsága, a kivitelezés nem megfelelő színvonala volt-e az ok, azon nagy vitákat lehet folytatni, magunk között mi szoktunk is. De az biztos, hogy a Fidesz 1998-2002-es időszakban folytatott oktatáspolitikája is részese volt annak a folyamatnak, amelyben nem teremtődtek meg e változtatások érdemi feltételei. Ha már nem előzte meg, legalább követhette volna egy tartalmi fejlesztés az egyébként sokak által szakmailag nagyon is indokoltnak tartható döntést. 2009. júniusában aztán a magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy visszaállítja a régi szisztémát, újból lehetett ezután 14 éves korban is akár már szakmát tanítani. A beterjesztők a szocialisták voltak (éljen a baloldaliság!), de a Fidesz frakció is egy emberként fogadta el a szakma képviselőinek egy része által populistának, szakmaiatlannak, végig nem gondoltnak, minden kutatási eredménnyel szemben állónak tartott törvénymódosítást. Akkor most ki verte szét a szakképzést? Ja! Bonyolult a kérdés? Hát igen. Ezek már csak ilyen bonyolult kérdések.
Csókoltatjuk a politikusok PR szakembereit.
Tanulság? Nem az a fontos, hogy Selmeczi Gabriella vagy hazudik, vagy sületlenségeket beszél. Hanem az, hogy ilyenné vált a közbeszéd, a hozzáértő értelmiség, de még a megtámadott sem szólal meg. Mi most megtettük, bár nincsenek vérmes reményeink.
Hálózat a Tanszabadságért
Betöltés ...
