Öngól

Ez a labdarúgó EB emlékezetes lesz több okból is. Hazánk válogatott csapata, melyben több a kivándorló, mint a bevándorló, ismét nagy fegyvertényt alkotott, lehet mondani, hogy felküzdöttük magunkat Európa labdarúgásának élvonalába. Visszatért a szurkoló kedv, népünk visszakapta az őrjöngéshez való jogát. Lehet nyilvánosan, hangosan, minden feszültségünket, mérgünket vagy lelkesedésünket örömködő stílusban kiadva magunkból viselkedni köztereken, lelátókon, bárhol, ahol elegen összeverődünk ahhoz, hogy elég bátrak legyünk. Nem tudom Önök hogy vannak vele, de én sohasem örültem, ha ilyen artikulátlanul jött elő a közelemben a sportélmény főleg nemzeti köntösben. Az meg kiváltképp ellenemre szól, ha ezt a tevékenységet rasszista, soviniszta elemek kísérik vagy a politikusok valamilyen haszonszerzésre fordítják. Lehet a „nagy” esemény népszerűségét felhasználva a helyi rajongókat, itthon maradottakat még jobban kielégíteni kicsit idelopva azt az élményt, mintha a stadion VIP páholyából köpködnénk a szotyolát és fújolnánk a bírót.

Egyik szemem sír, a másik nevet! Sikerült is meg nem is. Csináltunk valamit, ami egyeseknek jó volt, másoknak rossz. Semmivel sem tudtunk különbet alkotni, mint az a magyarországi közállapotokra jellemző. Egyfelől eszetlen stadionépítési hullám, a labdarúgás népszerűsítése, irdatlan támogatások, másfelől, romló oktatás, egészségügy, bűnüldözés, törvénykezés és törvénytisztelet.

Oroszlányban is fel lett állítva sebtében a Főtéren egy műintézmény, ahol az EB-t szinte résztvevőként kísérhette végig, aki csak ezzel együtt tudja elképzelni az életét. Azzal semmi baj, hogy vannak ilyen lakótársaink. Avval sem, hogy az oroszlányi sport elmúlt 90 évére emlékezve helye van ilyen és hasonló rendezvényeknek, amelyek a sport népszerűsítését, az elért eredmények megbecsülését, ünneplését, a sportban résztvevők elismerését szolgálják.

A sátoros közös élmény szervezése azonban kissé elbaltázódott. Az illetékes bizottság helyett személyes döntések születtek, a szervezők néhány fontos szakmai kérdés figyelmen kívül hagytak, nem került a döntéshozók elé a költségvetés, így hát utólag lehet találgatni, hogy kinek, mennyire érte meg a közreműködés. Nem volt főszervező, csak az érhető tetten, aki a szerződéseket aláírta és aki a részfeladatokban intézkedett. Panasz érkezett a hangoskodásra, a nem kellő higiéniai feltételekre, a vendéglátó kiválasztására és szolgáltatási költségek meghatározására, a különböző szervezeti egységek közötti koordinációra, az illetékes bizottság működésére.

Mi a tanulság? „Ne fogjon senki könnyelműen. A húrok pengetésihez!” – A labdarúgásban már tudjuk: az öngól legnagyobb büntetése az a szégyen, ami az elkövetőt hosszú ideig elkíséri. Jelen esetben legalább a következő választásokig.