Kedves Barátaim!
Ahogy lesz, úgy lesz, mert a múltból építkező jövő már itt tipródik a küszöbünkön. Maholnap már tegnap volt, reggelre talán kitavaszodik az ősz, burjánzik a termékeny magyar kreativitás és büszkeség. Lelohadt a hazánkat nyomorulttá tevő szakadásos, a moralitás mocsarába süllyedő gondolkodás, szárnyal a sas, folynak a folyók és a hitünket sem vesztettük el, mert megvan, sőt egyre többen leszünk.
Nem úgy van semmi, mint ahogy azt a szociál-liberális-bolsevista-idegenszívűek állították, hanem úgy van, ahogy van, mert a dakotáktól – akiket sokan talán elfelejtettek – sem illik megkérdezni, hogy miért ülnek a döglött ló menetirányával szemben. Harmadrészt pedig mindig eszembe jut az a magyar hajnali fény, amely derengeni látszik, amikor ballábbal kelek föl és úgy érzem, hogy ez rossz vagy nem jó.
Ilyenkor – Honfitársaim! – minden magyar ember körözik egyet a kőrözött körül, majd kezd el gondolkodni azon, hogy megszolgálta-e a magyar reggelit és milyen feladattal bízta meg aznapra a magasságos, azaz én, persze magamat is. Tegye mindenki a szívére a kezét és ne hagyja ott: Mikor érezné azt, hogy itt a magyar igazság? Én sem tudom biztosan, de ez egy jó magyar kérdés. Azt azonban tudom, hogy a hatalom az szolgálat, tehát én a magam szolgája vagyok, s az az igazság innen nézvést, amelyet én mondok, meg gondolok.
Nem azért vagyunk kicsik, mert nagyok vagyunk, hanem azért vagyunk nagyok, hogy ne legyünk kicsik és ha nagyok a kicsik, akkor bizony nehéz a szülés. Én azon munkálkodom, hogy ezt a nagyok is megértsék – Kedves Barátaim! – és legyen a dolgoknak eleje és vége és ne gondolja senki, hogy az én nevemben nekünk bárki, bármit mondhat, mert velünk nem lehet packázni sorskérdésekben hivatásilag, nekünk énvelem küldetésünk van itten a földön, ahol a talpat is talpra kell állítani már.
Hajrá! – ahogy a Vörös téren elhangzott május elsején.
Betöltés ...
