Eltitkolt ünnep

Minden ünnepünket próbára tette a történelem. Volt, amit időnként betiltottak, másokat elfelejtettek egy időre, de akadt olyan is, amit nem tudtak az emberekre erőszakolni.

Május 9. kicsit kilóg ebből a sorból. 1945-ben ezen a napon ért véget a II. világháború Európában. Ez a nap a fasizmus felett aratott győzelem napja, másutt a Győzelem Napja. A világháború 60 millió áldozatára emlékeznek.

A Szovjetunió 20 millió halottját gyászolta. Nekünk, magyaroknak is emlékeznünk kellene a több, mint félmillió magyar zsidó meggyilkolására, a kétszázezres számot is meghaladó katonai veszteségre, az ország lerombolására, kifosztására. Arra, hogy a dicsőségre szomjazó vezetők másodszor is olyan háborúba vezették az országot, aminek következtében újra sikerült elveszítenünk az igazságtalan trianoni határon kívül rekedt honfitársainkat, területeinket.

Tudom, nem könnyű azzal a tudattal élni, hogy megint a vesztes oldalon találtuk magunkat. Nem könnyű szembenézni saját történelmünkkel, ami bizony olykor tragikus fordulatokat is vett a rossz, hibás döntések, elképzelések, ócska eszmék követése miatt. Tanulhatnánk belőle, miként tanultak az egymással évszázadokig háborúskodó németek és franciák is. Rájöttek, nem lehet egymást legyőzni, csak idő kérdése, mikor tör fel a szabadságvágy, mikor lesz újra szabad egy nemzet. Csak békében lehet egymás mellett élni. Csak békében érdemes. A béke alapja pedig a kölcsönös megértés, egymás tiszteletben tartása és az együttműködés.

A világháborút követő hidegháború idején, a fenyegető újabb világégést megelőzendő tett javaslatot Robert Schuman francia külügyminiszter a legnagyobb szén- és acéltermelő országok együttműködésére. Ez volt a csírája annak az európai gondolatnak, amiből kinőtt az Európai Unió eszméje. A javaslat 1950. május 9-én látott világot. És erre emlékeztek az unió vezetői Milánóban 1985-ben, amikor az Európai Unió napjává tették e napot.
Európában mindenütt megünneplik e kettős ünnepet. Összefüggenek az események. A fasizmus felett aratott győzelem a humanizmus diadala volt a barbárság felett. Ez nyitotta meg az utat az egységes Európa kialakulása előtt.

Tanultunk-e eleget a múltból? Úgy tűnik, minden korosztály a saját tapasztalataiból akar tanulni. Újra élednek az egyszer már katasztrófát okozó eszmék. Szárba szökken a gyűlölködés, a kirekesztés, vallási fanatizmus, a rasszizmus és társai.

Alig van magyar család, amelyik sorsát nem törte derékba a háború. Vannak, akiknek az életük ért véget, mindenki elpusztult, nagyszülőktől a csecsemőkig, a táborokban haltak meg. Mások apjukat, fiaikat veszítették el, nem tértek haza a frontról. A kitelepített százezrek házaikat, otthonukat, múltjukat hagyták ott. A vagyon semmit sem ért a világégésben, sokszor nyomtalanul tűnt el. Az emberi élet értéke hirtelen semmivé vált, a túlélés sokaknak elérhetetlen messzeségbe került.

Vég nélkül lehetne sorolni a veszteségeket. A soha nem pótolhatókat is.

Mit adunk át utódainknak, milyen tanulságokat tanítunk, ha nem emlékezünk a múltra?

Oroszlányon miért nem lehet ünnep, miért nem lehet az emlékezés napja május 9-e? Miért hallgatunk szemérmesen a háborúról, miért nem örülhetünk annak, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk? Nézzünk csak körül, más településeken miért lehet ünnep ez a nap?!